Dani blogja - Egy csíra vidám mindennapjainak online valóságshowja

Ha létezne, visszamennék az időben, de nem azért, hogy mindent másképp csináljak, hanem azért, hogy kinyírjam a fiatal énemet. Kurva nagy szívességet tennék vele.

Régóta nem találkoztam az otthoni barátaimmal, ezért múlt hét pénteken úgy gondoltam, itt az idő, meg látogatom Fecót. Megdumáltuk, hogy munka után majd oda megyek egyből, veszünk némi piát, iszogatunk, megbeszéljük ki merre hogyan. Pontosan illett a terveimbe, egy kis iszogatás, késői busszal haza Veszprémbe, szombat délelőtt döglés, este meg szilveszter Fehérváron, a vasárnap meg talán elég lesz arra, hogy kiheverjem az egész estés alkohol mámort (mivel nem sok szingli csaj volt hivatalos a buliba, úgy készültem, leiszom magam a sárga földig), hétfőn meg túlélem valahogy a munkát. Ez volt a terv. Mint általában, most sem történt úgy, ahogy én kigondoltam, elmondom mi volt helyette.

12.30 Péntek

A szokásosnál jóval lassabban telt a nap, az egész havi hajtás, a kollégák munkamorálja és a fáradtság együtt megtették hatásukat, már nekem se volt kedvem dolgozni. 3 előtt a pénzügyi év az utolsó számláink lezárásával véget ért a cég legsikeresebb éve megalakulása óta, és hívtuk a főnököt, hogy a havi eredmény összesítése után, 2 órával korábban, már 3-kor elmehessünk. Jó fej, volt megengedte, de amíg beszélt a főnökkel haverom, addig én is kaptam egy telefont. Ez a telefon, most hónapokig, vagy tovább határozza majd meg az életem menetét.

Anyukám hív, és egy rövid párbeszéd zajlik le köztünk:

- "Danika, ég a tetőnk, ég a házunk...csak szólok, hogy tudd te is.

- Tudok segíteni valamiben?

- Már oltják, nem tudsz segíteni.

- De..."

Lerakta. Az irodában lévő mellettem álló munkatársaim arcából láttam, hogy hallották a beszélgetést, én ledobtam a telefonom az íróasztalra, és kimentem rágyújtani. Gyorsan pár mondatban összefoglaltam nekik, hogy milyen károkra lehet számítani. Az számomra nem volt kérdés, hogy a tűz valószínűleg a nappali felett keletkezhetett és ha ott elkezdik oltani a tetőt, akkor ott leszakad a gipszkarton mennyezet és ami bent van, ha a tűz nem teszi tönkre, akkor majd az oltás megteszi. Pár perc után, a még vonalban lévő főnököm mondta, hogy hagyjam a munkát és menjek haza.

Mire hazaértem, a tűzoltók már majdnem végeztek, és a ház körül, az udvaron nyüzsögtek a barátok, szomszédok, ismerősök, ismeretlenek, akik mind jöttek segíteni a bajban. Gyorsan szereztem egy munkáskabátot, és én is próbáltam segíteni ott ahol tudtam. Az emberekkel hordtuk ki a megmaradt ingóságainkat a ház alsó szintjéről miután végeztünk, a többiek elkezdték kiseperni lapátolni a kb 10-15 cm magasan álló vizet a házból.

Mikor sötét lett, visszaraktuk az ablakokat, ajtót, hogy le tudjuk zárni estére, aztán eljöttem haza Veszprémbe öcsémmel. Nem volt túl jó hangulatunk, csak rendeltünk egy pizzát, én tekertem egy cigit, és olyan fél 9 9 körül már aludtunk is.

12.31 Szombat

Reggel korán keltünk, összekészültem, öcsémnek is adtam ruhát, mert abban a ruhában jött, amit a szomszédok adtak neki. Boltba még beugrottam cigikért, meg valami üdítőért, hogy legyen napközben a munkához.

Fehérváron beugrottam Fecóért, aki még este hívott, hogy szombaton jön segíteni, felszedtem és kis késéssel, de mi is odaértünk. 40-50-en dolgoztunk a ház romjainak eltakarításán, addig az utcabeli asszonyok mosták a kormos vízzel átitatódott ruháinkat, más asszonyok hozták a szendvicseket, forralt bort csináltak, kávét, teát kínáltak az embereknek. Nyugdíjastól a fiatalig szinte mindenki volt, még a volt polgármester is hordta hátra az elszenesedett deszkákat, léceket. Jó volt látni az összefogást, hogy ennyien segítenek, és még így is, hogy rengetegen voltunk, sötétedésig kitartott a munka.

Napközben első ízben jutottam be a házba úgy, hogy volt 1-2 percem kicsit körülnézni, mekkora is a kár. A szarufák és úgy általában a tetőben lévő faanyag a ház teljes hosszában elszenesedve nézett ránk, a nappali fölött a gerendázat is csúnyán szétégve, alatta a beszakadt gipszkarton mennyezet, szigetelés és más szemét vegyes keveréke halmokban...szörnyű volt az otthonunk romjai között mászkálni, olyan volt, mintha csak álmodnám az egészet. Bárcsak felébrednék és vége lenne...

A nap végére, sötétedésre már végeztünk a sitt kitermelésével, a már lebontható részek letermelésével és az emberek a megmaradt sör, pálinka, forralt bor utolját iszogatták, beszélgettek, néhányan már becsípve, kicsit részegen, voltak, akik nem hazudtolták meg magukat. Miután mindenki elment, bezártunk mindent és visszamentem Veszprémbe aludni. Szilveszter volt, Fehérvárra nem akartam menni, még pénteken lemondtam, mert láttam előre, hogy túl fáradt leszek bulizni, de szombaton felhívtak haveromék, hogy Veszprémben vannak, nincs-e kedvem velük szilveszterezni egy kicsit. Mivel egyedül voltak, és egy kis kimozdulás biztos nem árt meg, átmentem hozzájuk és iszogattunk. Persze előtte még jól leszedáltam magam egy cigivel, de ilyen napok után azt hiszem ez nem meglepő. Persze úgy történt, ahogy sejtettem, hullafáradt voltam, így már fél 11 körül hazajöttem és aludtam egyet.

01.01

Vasárnap csak a családdal voltunk kint, a cuccaink maradékát szortíroztuk és védtük le, elpakoltuk biztonságos helyre, mert a sok jó ember mellett akadnak rosszak is, akik kihasználják a helyzetet, és ilyenkor betörnek, ellopják ami mozdítható, és használható valamire. Ez a nap volt az első olyan nap, amikor végre volt pár percem, hogy egyedül legyek és elkezdtem megkeresni az egyik dolgot, ami nagyon fontos nekem: a kis fekete éjjeli szekrényemet. Hamar megtaláltam. Lepakoltam róla, lesepertem a hamut és a dzsuvát a tetejéről, mély sóhaj, legalsó fiók kihúz, turkálás, huuhhhhh...a fénykép még meg van. A másik fontos dolgot még nem találtam meg, de félek, hogy már nem is fogom. Az is egy fénykép, amit sokáig lefordítottam, amikor hazaértem hétvégére...utáltam, mert fájdalmat ébresztett bennem, de úgy látszik mégis csak fontos nekem, mert most hiányzik. Más ezen a két fényképen kívül nem is hiányzott nekem. Ezek pótolhatatlan fontos pillanatok tanúi, vele. Szégyellem magam.

Menekülök, a "szívem" elől, már megint. Szörnyű, akárhányszor meglátom őt, elmegy az eszem...mióta legutóbb összefutunk, folyamatosan kattogok, és ő jár a fejemben. Már a találkozás is szörnyű volt. Egy légtérben, közelebb egymáshoz, mint az elmúlt 4 évben bármikor, és mégis távol. Talán várta, hogy én tegyem meg az első lépést, talán nem, de egyet tudok, nem volt semleges. Néha összeakadt a tekintetünk, pillanatokra csupán, de összeakadt. Kölcsönösen próbáltunk nem tudomást venni egymásról, és ez sikerült is. Olyannyira, hogy több órán keresztül nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Fura volt, és nem fájt hogy ott van a előttem csak az, hogy nem mehetek oda hozzá. Több okom is volt rá. Én mondtam, hogy soha többé és megbántottam. Ez már önmagában is elég lenne, de nem akartam a többiek előtt zavarba hozni, ez olyan dolog, amit először kettesben kellene megbeszélnünk...ha valaha is beszélünk még egyáltalán.

Még mindig gyönyörű, de már biztos másabb, mint amilyennek megismertem. Nem tudom olyan-e még, akit szeretni tudok úgy mint rég, de nem  tagadom, égek a kíváncsiságtól. Még találkozásunk utáni napon írtam egy közös ismerősünknek, akivel tudtam, hogy beszélni fog, ha bármi érdekes is történt és jól gondoltam. Megírtam neki, hogy találkozni szeretnék vele, és szerinte jó ötlet-e. Sajnos nem kecsegtetett semmi jóval. Kb. arra utalt burkoltan, ahogy a nők szokták általában, hogy barátként szívesen találkozna velem, de másként kétséges. És ez még kín telibbé teszi az őrlődésem. Nem tudom mit akarok és nyuszi vagyok, mint Mekfláj'. Rettegek attól, mi lesz, ha még mindig olyan, mint amilyen volt, és így végérvényesen megpecsételem a sorsom, láncra verem a szívem és egyedül rohadok el ebben az igazságtalan életben megkeseredve, kínok közepette, lassú halálra ítélve saját magam által. Nem tudom mit tehetnék, hogy kigyógyuljak ebből a kórból, mert nem tudom irányítani. 4 évvel ezelőtt azt hittem, ha elvágom magam tőle, nem találkozunk, nem látom többé, nem beszélünk, jobb lesz idővel, és szépen lassan elhalnak az érzelmek, de nem, ezt elbasztam és azóta is iszom a levét. Az elmúlt négy évben nem éreztem szerelmet egy lány, nő iránt sem. Ismertem meg lányokat, de egyik se ragadt magával. Ez van. Nyitva tartom a szemem, lecsapok, ha lehet, és próbálok nem rá gondolni. Ami sikerül is az év 360 napjában. Október 24 az mindig rossz nap, és az elmúlt 4 évben szinte kivétel nélkül mindig bepiáltam, hogy tompítsam magam. Idén olyan jól sikerült átvészelnem a napot, hogy egész este nem jutott eszembe. Igaz, más se jutott eszembe, mert rommá szívtam és ittam magam, de a cél szentesíti az eszközt, szokták mondani. És így gyógyítom én magam, amióta találkoztunk legutóbb. Minden este szétbaszom magam, folyamat másokkal lógok, hogy minél kevesebbet maradjak egyedül a gondolataimmal. Most hétvége van, szopacs, haverok otthon vannak vagy a barátnőjüknél, én meg itt egyedül.

Reggel fél hétkor szívtam el az első cigim ma, és ekkor jutott eszembe, miért is szoktam rá a dohányzásra anno. Nem azért, mert "...dögös, megfizethető és még függőséget is okoz...", hanem mert halálos. Tökéletesen tisztában voltam a káros hatásokkal és a rák kockázattal, az emberek 50%-a hajlamos a rákra, a másik felük nem. A családban több rákos megbetegedés is volt mind anyai, mind apai ágon, ami tovább növeli az esélyét, hogy rákos lehetek valamikor. Ezt mind tudtam, de mégis rászoktam 21 éves fejjel, vállalva, kívánva a lassú, kínokkal teli halált (ami azért gyorsabban lefolyik, mint az élet, de ez is lassabb, mint mondjuk egy kötél...és könnyebb kimagyarázni is...rászoktam, mert stressz, stb).

Kábítom magam, és süllyedek a posványba, mert képtelen vagyok dönteni. Ez vagyok én, nagy tapsot, és függönyt le, pihenni akarok végre...bár ilyen egyszerű lenne. Cigi.

Kibaszottul gyűlölöm, amikor fecsérlem az időmet és az energiámat, kibaszottul, kibaszottul gyűlölöm.

Sok ember -köztük én is- hajlamos arra, hogy véleményt alkosson másokról, zenei stílusukról, öltözködésükről, mobiljukról stb stb. Ezzel alapvetően nem is lenne gond, ha egyesek -igen sokan- nem szajkóznának folyamatosan degradáló megjegyzéseket a másikra, amellyel akármi is a szándék, bántják őt.

Saját szemszögemből nézve, ezt sosem tartottam szerencsésnek, ha valakiről rossz véleményem volt, azt csak szélsőséges (és ellenséges) helyzetben osztottam meg vele. Legtöbbször megtartom magamnak a véleményem, ha az nem pozitív, vagy konstruktív. Ami viszont kibaszottul irritál, hogy olyanok, akik jó körülmények közt élnek, a család feltétlen (főleg anyagi) támogatásával, leszólják azokat, akik nem. Amikor ilyen emberektől hallom, hogy ez meg az tök béna, mert milyen gáz cuccokban jár, mert ez meg az tök gagyi márka, ez fos minőség, ez szar mobil, ez meg milyen cipő, meg miért nem csinálod ezt meg azt, miért nem jössz ki bulizni, nincs pénzed, meghívlak, stb....Akkor legszívesebben leoltanám az összeset -és néha, mikor nem bírok a faszommal, meg is teszem-. Na de íme a címben ígért véleményem:

1. Senki se tehet arról, hova, milyen családba, milyen körülmények közé született. Ezt mindenki kapta az élettől, ezzel kérkedni az egyik legnagyobb bunkóság a világon.

->Légy szerény!

2. Valószínű, hogy a márkás cipődért, a mobilodért, a menő laptopodért, kocsidért, és egyéb ingóságaidért kurvára nem te dolgoztál meg, kaptad anyutól, aputól vagy valakitől. Nem szégyen az, ha kaptad, de nem is ad okot, hogy bárkinek a szemére vesd, neki miért nincs.

->Önállósulj!

3. Attól, hogy anyu és apu pénzén 10-20000 Forintokat baszol el egy bulin, nem leszel menő. Egyáltalán nem.

->Ha már nem a saját pénzeden élsz, legalább ne szórd!

4. Apud és anyud pénze vonzhatja a csajokat, de ritka, hogy a csajod nem a jó lét miatt szeret beléd. Ez is szeretet, de csak addig tart, amíg a jó lét.

->Erre nincs ötletem, ha rájössz, hogy a csajod ilyen, használd ki, amíg nem találsz jobbat. Megérdemli, igényli, imádja!

5. Ha van pénzed, van sok barátod is. Inkább így: "barát". Ha nem lesz pénz, sokuk nem fog keresni többet.

-> Válogasd meg a barátaid, és vedd észre ki barát és ki haver! A barátokra számíthatsz a bajban!

6. Az embert nem a ruha teszi, tartja a mondás, és így is van. Attól, hogy vannak cuccaid nem leszel jobb ember. Érezheted magad menőnek, de hogy bárki mást leszólj azért, mert neki nincs valamije, ami neked van? Ccc.

->Kop-kop. Ki az? Szerénység!

7. Gondolj bele abba, mi lenne, ha a jólét nem lenne többé. Anyu, apu meghal, vagy kitagad pl. Szopóálarc lenne. Nem lenne benzin a kocsiba, nem lenne következő hétre egy újabb divatos cuccod, nem lenne feltöltve a mobilod, nem lenne magánorvos, ha beteg vagy, nem lenne se kajád, se fedeled, semmid.  A barátok közül is kevesen segítenének, hisz már nem vagy menő, vagy éppen nem fűződik hozzá érdekük, nem tudod őket meghívni se lasztira, se zöldre, se egy sörre. A csajod, ha nem az emberbe szeretett bele, ami vagy, elhagy. Csak idő kérdése. Egy jó csaj bármikor talál másik pénzes pasit, miért kínlódna veled? Még az egyetemen baszod a rezet anyu-apu pénzén? Nem lesz tandíj befizetve, nem lesz végzettséged. Mehetsz érettségivel gépsorra dolgozni -ha egyáltalán találsz munkát, mert még válogatós vagy, nem végzel akármilyen munkát-. Ha nincs ismeretséged, nem olyan könnyű melót találni. Havi 80-100.000 Ft-ért kell gürizni, ami valljuk be nem sokra elég. Vegyük le a rezsit és azt ami kell az élethez, pl. kaja, mi marad? Nem sok. Ebből nem telik 40.000 Ft-os mobilra, se 20.000 Ft-os bulira. (Buli...ha egyáltalán lenne erőd kimenni bulizni. A fizikai meló fárasztó, az első nap után rájössz.) Ami szomorú, hogy ebből egyetemi tandíjra se telik...ha nem vagy elég okos, hogy bekerülj államira, akkor ezzel itt máris el vagy vágva a kényelmes melóktól egy jó darabig. Innentől csak a szerencsében bízhatsz, mert azon múlik kb, hogy találsz-e. Nézzük csak, hogy éreznéd magad, amikor egyik menő haverod, aki úgy él, ahogy te annak idején, leszólná az 5000 Ft-os cipődet, piacon vett "Adias" (igen a gagyi kínai utánzatra gondolok) pólódat, a szar ezeréves mobilodat -amiről persze csak visszahívóst tudsz küldeni-, és még ezenfelül beleszól az életedbe is, hogy miért nem csinálod ezt meg azt? Mit szólnál hozzá? Érdekelne a véleménye? Ha nem vagy elég edzett megbánt ezzel, ha leszarod a véleményét, igazad van, és ha edzett vagy, felkúrod az agyad a sznobságán, és leoltod.

->Ez a szomorú valóság, nincs mit tenni.

8. Ha még mindig olyan menőnek érzed magad, akkor menj a bokorba és szopd le magad!

->Megmondtam, menj a bokorba és szopd le magad!

Unom, hogy leszólják az életem, az életvitelem, a gondolkodásom, a zenei ízlésem, a véleményem, az étrendem, azt, hogy nincs csajom, és amit nem csak unok, de fel tudnék tőle robbanni, hogy beleszólnak az életembe. Akinek a véleményére kíváncsi vagyok, azt megkérdezem, ha nem kérdezem, nem érdekel! A nagyon szűken vett baráti körömbe csak olyanok tartoznak, akik közel hasonló életet futottak be, mint én, legtöbben kétkezi munkájukkal teremtik elő a napi betevőt, önmagukat látják el és éretten látják az élet dolgait. Mások kivívták a tiszteletemet, szerénységükkel, gondolataikkal, elméjükkel. Csakis az ő véleményük számít. Az ilyen embereket tisztelem. Aki az anyja csecsén lóg, nem tisztelem fele annyira sem, mint azokat, akiket a barátaimnak tartok. A tiszteletemet ki kell érdemelni, mint ahogy én is törekszem, hogy mások tiszteletét kivívjam. Nem tartom sokra azokat az értékeket, amelyek az ölembe hulltak, és megbecsülöm azt, amiért megdolgoztam. Nem tisztelem a pénzt, a befolyást, az együgyűséget, a márkát, a divatot, a fogyasztói társadalmat*, a kormányt, a politikát, a kérkedőket, hencegőket, ál-menőket, és ezt a velejéig romlott, visszataszító, hedonista új generációt.

Praktikus ezzel zárni a soraim:

*Aminek persze én is tagja vagyok

Általában nem szoktam álmodni/nem emlékszek az álmaimra -kinek ahogy tetszik-, de a mai éjszaka más volt, kettőször is megtörtént.

Az első álmomban osztálytalálkozón voltam, osztálytársaim egy asztalnál ültek, gondolom vacsora lehetett, én pedig egy lépcsőn ültem olyan távolságban, hogy még látom őket. Itt jön az a rész, amit már egyszerűn szégyellek leírni is, elmondani is. Egyetlen emberrel beszéltem az álmomban, Ritával. Sajnos, hogy mit beszéltünk pontosan már nem emlékszem, csak a téma maradt meg bennem valamennyire. Beszéltünk, nevettünk, néha viszont szégyenemben úrrá lett rajtam a basszus érzés. Ilyenkor lehajoltam a térdeimre és fogtam a fejem. (Ez nálam egy tipikus védelmi mechanizmus, a fejem helyett a hátamat kínálom fel, hogy üssetek.) Aztán félrevonultam, és magányosan szívtam a cigimet.

A második álomban az iskola lépcsője előtt álltam. Öltöny, nyakkendő volt rajtam, osztálytalálkozóra mentem volna, de meggondoltam magam, lazítottam a nyakkendőn, kigomboltam az ing legfelső gombját, és a sulinkhoz legközelebb lévő kocsmába mentem, ahova régen is jártunk. Ott iszogattam, és csak egy ember hívtam fel, Tibit, hogy "itt vagyok Pincébe, gyere ide"...és itt ébredtem fel.

Jelenleg így tudom elképzelni a jövőmet:

Egy megkeseredett 50 éves alkoholista agglegényt látok, aki munka után a kocsmába megy, cimborákkal tölti az idejét, majd este hazamegy a szülei által ráhagyott lakásba, ahol csak az udvaron fekvő sovány, éhes kutyája várja. Este kicsit józanodva az odakozmált paprikás krumpli maradékát megeszi, majd elgondolkodik azon, hogy van-e értelme az életének, és ki tudja, talán a szomszédok találják meg egy szép napon, a dög szagra reagálva, ami beteríti az egész utcát. Pár évvel ezelőtt az ilyen embereket még én is a megvetendő, elrettentő példa skatulyába tettem, de most szimpatizálok és együtt érzek velük. Életek siklanak félre fiatalon elkövetett hibák miatt. Kis szerencsével nem érem meg, vagy remélem történik valami deus ex machina és jobbra fordul minden, mielőtt visszafordíthatatlanul kiszabadul medréből az életemet jelképező hömpölygő szar áradat. Ennél finomabban nem tudom megfogalmazni ezt a...

Amikor az ember egész héten szét van csúszva, mond és tesz meggondolatlan dolgokat. Csütörtökön velem is ez történt. Írtam Ritának, évek múltán, számból segget csinálva. Felesleges, de legfőképpen szánalmas, hogy a levélben bocsánatot kértem. Talán titkon azt érzem, hogy csak én hibáztam, és jó mélyen szundít a gondolat a tudatalattimban. Sok mindent rejtegetek ott, amit tudatosan megpróbálok elnyomni. Többek közt azt az érzést is, hogy nincs nő, akit jobban szeretnék nála, akit szebbnek tartanék, akivel jobban megértenénk egymást. Mivel az érzés is felesleges, próbálom, nagyon erősen próbálom elnyomni. Túlságosan tiszta vagyok, el kell bódítanom magam, hogy feledjem ezt az egészet. Fura és zavaros, ami bennem játszódik, de legfőképpen fájdalmas. Most pedig segítek magamon, tekerek egy cigit.

Szösszenetek előző blogomból. Ez a múltam, a feladat változatlan.  A sors afelé terel, hogy megoldjam ezt a problémámat,  de egyetlen porcikám se kívánja.  Megszoksz vagy megszöksz. Tartja a mondás...e szerint szökevény vagyok, és nyomomban a  yard...

2007.12.13

"...akkor, épp Rita miatt voltam offon eléggé. Hogy ő is miért jött le hozzám??? Jól megkavartuk a baráti kapcsolatunkat, ami jó volt így 5 éve...:S
Ki is billentett a hangulatomból, hogy 2 év után egy nap alatt felébresztette szívemben a gimis szerelmet."

2007.12.14

"...A lány, akiről tegnap írtam, aki miatt kicsit offon voltam...ő jár a fejemben, pedig már tudom hogy vége mindennek...megszakítottam vele minden kapcsolatot, nem hívjuk egymást, nem beszélgetünk, nem írunk egymásnak...azt reméltem ez jó megoldás lesz, hamar elfelejtem és ennyi. Egyszer már megtörtént ez, én többet akartam, és letettem róla, elfelejtettem szépen, ahogy kell, és tök jól elvoltunk, ahogy kellett, mint két barát. Ha most nem lett volna ez a dolog októberben, nem lenne semmi, ugyanúgy meglennénk, mint eddig. Valami nem hétköznapi erő vezérelt engem, és szerintem őt is, hogy ugyanarra az elhatározásra jussunk...találkozzunk..."

2007.12.14

"Azzal kezdődött, hogy október elején kaptam tőle egy sms-t, hogy mi lenne, ha lejönne hozzám meglátogatni, hisz rég láttuk egymást, jó ötletnek találtam, de azona héten pont nem volt rá idő, szóval hanyagoltuk a dolgot, és el is felejtettem, éltem tovább a kis életemet, és egy másik csajjal foglalkoztam, akit még szeptemberben ismertem meg. A szeptemberben megismert csajt el is hívtam szülinapomra, amit szűk körben lakótársakkal ünnepeltem, azonban szülinapom előtti pénteken történt vmi, amit nem vártam...
péntek este volt, ültem a x-edik söröm mellett és mint egy villámcsapás belém vágott, hogy nekem most fel kell hívnom a Ritát, azonnal felpattantam az asztaltól, haverom meg is ilyedt olyan hirtelen, kiromboltam sörözőből és tárcsáztam. Beszéltünk félórát, majd visszahívott, hogy ne csak az én számlám menjen(imádom a csajt uh) és elcsattant a varázskérdés, mi lenne, ha lejönne hozzám szülinapozni, egyből rávágta, hogy persze hogyne...nah itt kezdődött az első bonyodalom, ugyanis már másik csajt is meghívtam, és addig hezitáltam, hogy felhívjam-e, hogy mégse jó, míg aztán kiment a fejemből, így nem kicsit volt szar helyzet, amikor fél 8kor(ekkor már a csaj 1,5 órája várt rám, a többiekkel együtt) betoppantam Ritával...szegény csaj, kb 15 perc után el is ment, kicsit szarul éreztem magam, de ekkor már túl izgatott voltam Rita végett...egész délután beszéltünk, volt mit megbeszélni, (hisz bankettünk óta nem találkoztunk sokszor, egyszer futólag, de akkor is rohannia kellett buszra), nagyon jól éreztem vele magam, estére már egész jól voltunk, és egy kis vodka és incselkedés után már láttam a szemén, hogy furcsán csillog, de nem nyitottam, mert a megérzéseim, már jópárszor becsaptak...házibuliból átmentünk egy helyre, mi ugye lemaradva balalgtunk, ő népdalokat énekelt, én meg csak hallgattam, aztán végül teljesen lemaradtunk, beszélgettünk, elvoltunk, bár többiek folyamatosan hívtak telón, hogy merre vagyunk, úgyhogy utánuk mentünk... vettünk egy sört aztán elmentünk a sétáló utcára, leültünk egy padra, hideg volt, összebújtunk...és egy kis ölelkezés után jött a szokásos for ciklus...csók a nyakra, csók az arcra, csók az ajakra...sokáig elvoltunk, de a végén ő kiborult. Túl messze vagyunk, ő céda, és nem akar engem tönkretenni...hm..fél óra dumálás után végül meggyőzött, hogy jó rendben, akkor hagyjuk az egészet, és átmentünk a többiek után egy másik helyre. Onnan viszonlyag hamar hazamentünk aztán lefeküdtünk aludni, én persze nem nyomultam, de ő kérte, hogy bújjak hozzá, és hogy öleljem át...én tartottam magam ahhoz amihez kellett, nem nyomultam...szegénykém először reszketett, mint a nyárfalevél, talán várta, hogy történjen valami, talán nem...de egy biztos Bobot érezte a hátában, mert bár jellemben kemény vagyok, testem irányításában gyenge...(megj. Miért Bob? Mert ő az, aki hangulaton nagyot dob...haha, hülyegyerek mi?). Hát igen, éjszaka nem sokat aludtunk, csak feküdtünk összebújva, én néha kimentem wc-re(gyerekek, chilis bab csajozás előtt, neee!), jól esett, mikor visszabújhattam mellé, és az is jól esett, amikor ő bújt hozzám...hiába, én tudtam hogy szeretem őt, de nem akartam ennél többet akkor, megbeszéltük nem működne, ennyi...másnap elment, szar volt azért este, hiányérzetem volt, amikor lefeküdtem...na meg még éreztem az illatát az ágyban, kicsit kiégtem...másnap este még lejött a másik csaj, akit elhívtam szülinapra...kérdezte ki volt tegnap, meg mi volt...reflexből jött a válasz, hogy semmi(ugye a kan ösztönök...meghát semmi se volt, aki kan, ezt megérti) de a csaj nem kajálta be...rákérdezett, és együtt aludtatok, na erre már nem jött a válasz reflexszerűen, de mondtam, hogy tényleg semmi nem volt...ő egy régi barát stb...na, ezzel a csajjal akartam felejteni, ő viszont fejre ejett, elhívtam talira, és utolsó pillanatban lefújta, helyette mondta hogy másnap egyik helyen, na mire odaértem egy másik kannal volt el...na mondom, erről ennyit...utána még egyszer találkoztam ritával, volt sulinkban volt buli, és ott volt mindenki osztályból ő is, együtt töltöttük az éjszakár megint, bár korántsem olyan hangulatban, mint szülinapomon...végül én leléptem a buliból, ő még utánam jött, beszéltünk egyet, megint kiborult, és elmondta ugyanazt amit szülinapomon is, lsd. feljebb...+még annyit, hogy ő a régi danit akarja (-a régi dani meghalt, csak az új dani van mondtam) ő nem akarja tönkretenni a barátságunkat(az már tönkrement, már sose lesz a régi-mondtam én)...aztán még egy utolsó búcsú csók, és eljöttem, reggel, mikor hazaértem, még írtam egy levelet neki, amiben elbúcsúztam tőle örökre, szívem szakadt meg, de szükséges lépésnek éreztem, ami majd segít túl lépni rajta...hát bukó, mert nem sikerült, és azóta sokszor kínlódok, részben a hiánya miatt, részben a sok nyitva maradt kérdés miatt, a sok miért miatt: Miért jött le hozzám, ha tudta, hogy úgyis lesz valami(ezt még ő mondta, hogy érezte, hogy lesz valami, és azt is nagyon jól tudta, hogy én gimiben szerettem őt, na ezt is miért csak most mondta?)? Miért éreztem, hogy ő is ugyanannyira benne volt az egészben, mint én? Vagy az egész hazugság volt? Hiba volt megszakítani vele mindent? és ami legjobban őrjít, miért szeretem őt ennyire??? Na ezek kínoznak néha...néha, de akkor nagyon Persze változni nem fog a helyzet, remény nincs, és amúgy is túl büszke vagyok ahhoz, hogy visszafordítsam az egészet. Továbbra is kerülöm őt, és remélem, hogy soha többé nem találkozunk, és soha többé nem keres. Na, dióhéjban ennyi. Ezt a sztorit most az egyszer nyomtam el, többé nem fogom előhozni.
Ez a sztori maga a SZOPÁS! No de ne csüggedjen senki, én se csüggedek, bár nem rohangálok lándzsával vadászni, a kukac be van lógatva és ha valaki ráharap, vagy csak megérzem, hogy rá akar harapni, elcsípem (na persze ha megfelel a minimum elvárásoknak 6/10 min, és ne legyen hülye picsa), ennnnnnnyyyyyyiiiiii ;)"

2007.12.30

"Csak mégegyszer

Szeretném csak mégegyszer ölelni,
Csak mégegyszer közelemben érezni,
Csak érezni csókja édes ízét,
Szívének lángoló szenvedélyét,

Csak érezni bőre hófehér selymét,
Gyönyörű teste minden rezzenését,
Arcomba hulló sűrű hajának tengerét,
Szép szemeinek csillogó fényét.

Szeretnék csak mégegyszer látni,
Csak mégegyszer együtt sétálni,
Beszélni s nyugodtan kávézni,
Várból a csodás tájat bámulni,

Szeretnék a büszkeségtől megválni,
Észt hátrahagyni, szívemre hallgatni,
Csak megkeresni, bátran elé állni,
Bocsánatot kérni és bocsánatot várni.

Szeretnék mégegyszer boldog lenni,
Mégegyszer vele együtt nevetni,
Hiányát s a búcsúcsókot feledni,
S újra, mint rég, naívan szeretni.

Szeretném csak mégegyszer ölelni,
Csak mégegyszer közelemben érezni,
Csak érezni teste izzó melegét,
Összebújva egymás szerelmét.

Csak mégegyszer, aztán jöhetne a halál,
Ennél többet e megtört lélek már nem kíván."

2008.01.27

"Már 7 éve ugyanaz a probléma megoldatlan, és a körülöttem lévő világ azt hiszi minden rendben. Pedig csöppet sem, csak megtanultam hazudni, elrejteni az érzelmeim, a valódi gondolataim, hogy megvédjem magam attól, hogy a depressziómnak megint gyógyszerezés legyen az eredménye. SOHA többé nem akarok pszichiátert. Nem akarok gyógyszereket, melyek csökkentik a szorongásom, nem akarok gyógyszereket, melyek növelik a kedélyemet, tompítják az elmémet, ezek nem használnak semmit. Rég rájöttem, csak magam segíthetek magamon, mert nincs szó, vigasz, gyógyszer, hozzáértő kezelés, amely ezt a problémát megoldja. Ezen csakis én segíthetek, és higyjétek el, én próbálkozok, próbálkozok, de mindig pofára esek, vagy történik valami szerencsétlen fordulat, ami mindent tönkretesz, amit addig elértem.
Most a legutóbbi pofára esésem kínoz. Amíg lefoglalom magam, nincs gond, de ha egyedül maradok, ha lefekszek az ágyba, ha elszívok egy cigit, előjönnek az emlékek, és ilyenkor, amikor egyedül vagyok, nincs más csak az emlékek, a fájdalom, az üresség, a kín, a bánat, a reménytelenség, a hibák sora, amin már csak az idő kerekének visszafordítása segítene. Ha tudtam volna, hogy megint ez lesz a vége, sose megyek bele, valahogy megakadályozom, hogy megtörténjen. Hiába, a remény kegyetlen, feltüzeli a szívet, hazudik neki, így az ésszerűség, realitás egyáltalán nem hat rá. Csak bódulat, kábulat, gyerekes izgalom, tűz...csakis ezek jutnak el a szívhez. És amikor rádöbben az igazságra, a szív megszakad, gyötrő fájdalommal teli, harag dúl benne, fáj neki, hogy a remény így megcsalta őt, fáj neki, hogy az ésszerűség hajtogatja "Ugye megmondtam...". Tombol benne a düh, és egyre kérdezi, miért? MIÉRT volt hát az egész? MIÉRT kellett ez? És végül nem marad más csak a szívben tátongó űr, sebek a szíven, melyek felszakadnak, amint az emlékek előtörnek.
Ez történik, ha lefekszek az ágyba, ha reggel ott felkelek. Előjönnek az emlékek, feltépik a sebet szívemen, és néha, szívem átlátszó vére lelkem tükrén távozik egy-két csepbe sűrítve..."

2008.05.15

"próbálom kitörölni az életemből, az emlékeimből. Annyira utálom, hogy bár magam körül szinte már mindent eltűntettem, ami rá emlékeztet(kivéve a tablóképét, amit még tőle kaptam régen és az igazolvány tokomban van) letöröltem msn-ről, kitöröltem a telefonomból, iwiwen sincs már fent, képeit elraktam a legalsó fiók legaljának legvégébe, a könyvet amit tőle kaptam szintúgy, és amikor hazamegyek, ott mosolyog ráma képe, ahogy egymásba karolunk. Ilyenkor, ha nem figyel senki lefordítom a képet, hogy ne is lássam, mert fááááááj"

2008.05.20

"Játék

Csend és semmi, üres szoba,
Csak én maradtam, vigasztalan,
Csend és semmi, se hang se fény,
Elment végleg, és itt hagyott.

Sötét minden, nap hol ragyogsz?
Üres a polc, csak én vagyok,
Egy színes játék, mit hébe-hóba
Levesz a polcról, használ és élvezi

Játék a szívem,
Játsz még, míg el nem töröd,
Játék a polcon,
Játsz még, játsz velem mégegyszer

Megunt ismét, polcra rakott,
Jöhet a magány, kínszenvedés.
Várlak téged, nem is tudod,
Szeretlek még, tiéd a szívem.

Egyedül várok, míg mással játszol,
Tudod, hogy fáj, nem érdekel.
Meghal szívem, nem vagy enyém,
Végy le a polcról, és játszunk megint.

Játék a szívem,
Játsz még, míg el nem töröd,
Játék a polcon,
Játsz még, játsz velem mégegyszer

Játék, a szívem,
Játsz még, míg el nem eltöröd,
Játék a polcon,
Vége, ott marad örökre..."

2010. január 9.

A gaz továbbra is szökésben.

A nap legrosszabb pontja a reggel, amikor felkelek, és még nem foglalom el magam.  Emlékezz vissza a legszomorúbb emlékedre, és képzeld el, hogy minden reggel úgy kelsz, hogy fél álomban újra, és újra átéled. Megpróbálod elterelni a gondolataid, de reggel ez nekem valahogy nem megy. Forgolódsz, remegsz, megfeszülnek az izmaid, görcsbe rándulnak végtagjaid, és nem érzel mást csak kimondhatatlan szomorúságot. Legszívesebben széttépnéd a fejed, csak hogy szabadulj, de nem tudsz. Szerencse, hogy legalább álmomban nyugodtság van -mert nincs álmom. Több mint egy hete nem szívtam. Szörnyen érzem magam, és nem nagyon bírok koncentrálni semmire. Nem is kimondottan a fű hiányzik, hanem a nyugalom, amit ad. Amikor rendszeresen -nem feltétlen minden nap- szívok, a reggelek elviselhetők, ilyenkor csak néhány nap van, amikor így kelek. Most? Napok óta minden reggel ilyen. Valami kell, hogy elnyomjam, saját erőből nem megy!

Zene

Az ifjú Dani gonosz volt. Gonoszkodott gyerektársaival, csúfolta azokat, akik hibáiból viccet csinálhatott, bántotta testvéreit, a lányokat, és azokat akik gyengébbek voltak nála. Erős, élettel teli gyereknek számított, voltak nála gyengébbek...Bántotta az állatokat is, szegény kis jószágok, védtelenül, tehetetlenül kínlódtak karmai közt. Nem bántották a szülei sem fizikailag, sem mentálisan. Szörnyű gyerek volt, és viselkedésére nincs mentség. Egyszerűen lételeme volt, hogy másoknak ártson.

Az ember életében eljöhet a pillanat, ami döntően elindítja egy úton, ami akár ellentétes is lehet az addigival. Erről a pillanatról mesélek most röviden:

2001 nyara, Zánka

Ifjú Dani megismerkedett új osztálytársaival, a gólyatáborban középiskola előtt. Sok új emberrel találkozott, sodródott az árral, bedobta magát, adta vicces énjét, így hamar talált haverokat, akikkel majd jókat ökörködhet. Jól érezte magát, elvolt, és csinálta, amihez értett...gonoszkodott. A Balatonban úszkálva társaival egymást dobálták a vízbe, iszappal dobálóztak, a szokványos dolgokat csinálták...és akkor kiszemelte áldozatát. Halvány zöld bikiniben, egy szép fehér bőrű, hosszú, barna hajú lány, újdonsült barátnőjével sétált a vízben derékig érő vízben. Kihagyhatatlannak bizonyult. Ördögi mosoly fel, indulás! Settenkedett a vízben, néha le is merült, csupán 10-15 métert kellett megtennie. Mielőtt odaért merült egy utolsót, markolt a Balaton iszapos homokjából, majd rákente a lány gyönyörű barna hajára. Ördögi mosoly, és várta, ami ilyenkor történik: üldözés, kiabálás egyik fülbe be, másikon ki, maximum egy sajgó arc, rosszabb esetben fájó herék...Nem csinált másképp semmit sem, mint máskor, de valahogy most mégis más volt. A lány leteremtette őt -mint előtte már annyian-, de most valami változott. Dani nem értette miért, nem volt jó kedve. Hisz jó poén volt, amit már százszor eljátszott. Eddig mindig vicces volt, és nevetett az egészen...belegondolt, hogy a lánynak milyen rosszul eshetett, amit csinált, és ezzel elindult azon az úton, ami végül megváltoztatta egész lényét.

Egyre kevesebbet gonoszkodott, és már azok sem okozták a régi jó hangulatot. A lányokkal leült beszélgetni, meghallgatta őket, próbált nekik segíteni tanácsot adni, és ahogy teltek az évek szembefordult régi önmagával. Szörnyként néz(ett) magára, bűntudatot érz(ett) a múltban elkövetett bűnökért. Azokkal, akiket régen csúfolt jóban lett. Megváltozott. Sok embernek segített, ahogy csak tudott, és régi énje már csak nagyon ritkán jött elő. Az osztálytársai szerették, népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy az utolsó évben az iskolai királyválasztáson akarták indítani.

Az évek teltek, és Dani továbbra is segített sokaknak és most kapcsolódjunk vissza a jelenhez.

Egy ideje érzem, felmerült bennem a kérdés, hogy mit ad nekem az élet azért cserébe, hogy próbálok jó ember lenni, hogy segítek másokon...nem mintha a segítségért bármit is várnék, nem azért csinálom, de valahogy úgy érzem, velem igazságtalan kicsit a mindenség...Volt egy sorozat, "A nevem Earl". Amikor ezt néztem, akkor láttam először ezt a karma dolgot. Jót teszel, jó történik veled. Rosszat teszel, rossz történik veled. Nyilván az élet nem ilyen egyszerű, de elültette bennem a fent említett gondolatot: mit kaptam én az élettől? A jó dolgok listája igen csak kurta. A furcsa balszerencsés esetek száma már annál több. Nem vagyok boldog, kicsit se. Sőt, szomorú vagyok, depressziós. Az emberek folyamat jönnek a problémáikkal, és én segítek, szívesen, de néha már érzem, hogy összeroskadok mások bajainak a súlya alatt. Csak rövid időre lábalok ki a szarból, majd valami mindig visszaránt. Nincs társam az életben, ha próbálkozok valami mindig balul sül el. És nem azért, mert csúnya lennék, vagy mert nem tudok beszélgetni egy lánnyal. Nem tudom mi lehet a baj, lehet, hogy el vagyok kárhoztatva. Sírni tudnék, úgyhogy most abba is hagyom az írást...

A zene ami tükrözi a hangulatomat

Rég nem írtam, pedig többször is neki álltam, de valahogy mindig elment a kedvem közben. Sok jót nem tudtam volna írni, érzelmi világomban pedig szinte semmi újdonság. Jót nem tudok, rosszat pedig nem akarok -ahogy mondani szokták-. Ami most leginkább jellemzi mi is van velem, az egy tengeren sodródó vitorlás törött kormánylapáttal. Úszok a hullámok tetején, többnyire csendesen, nyugodtan, néha viharba kerülök, ami megtépi a vitorláim, ilyenkor nyelek egy kis vizet is, sebaj. Van néhány hajó, olyan sürgető problémákat jelképeznek, amelyek elől próbálok menekülni. Hol sikerül, hol nem. A találkozások után mindig megtépázott hajótesttel távozok, de szerencsémre szorgos hajóácsaim vannak, akik egy újabb vihar, vagy találkozás előtt helyrehoznak, amit lehetséges, ez segít a hullámok felett maradni. A tenger nagy, de nem eléggé. Keresek egy kikötőt, ahol lehorgonyozhatok, viszont addig megyek amerre a szél fúj. Végezetül egy idézet, ahogy én emlékszek rá:

"Aki nem tudja melyik kikötőbe tart, annak semmilyen szél se jó."

Háborúzni önmagaddal nem könnyű feladat,
Gondolkozz, egyszerűbb megadni magad.
Értelmetlen csaták, nincs jó taktika,
Csak elmulasztott pillanatok s vert hadak.

Ma ismét fura dolog történt velem. Dolgoztunk egyik helyen, munka után elmentünk bevásárolni hétvégére, de én kint maradtam cigizni a kocsinál, hogy ne kelljen lezárni. Vártam a többieket, és közben jött egy nő a parkolóban lévő kis pizzás bódéhoz. Néztem, és hátulról emlékeztetett valakire, az alakja, ahogy a haja lógott közel derékig, emlékeztetett Ritára. Így kicsit távolabbról még az arca is, csak a hajszín nem stimmelt. Elkezdtem nosztalgiázni, kicsit feltépődtek a sebek is. Ez még nem is volt fura, de amikor hazajöttem és lent a konyhában főzőcskézés után a gitározás közti szünetben ránéztem a fészbúkra, a hírek között böngészve leesett az állam...1-2 perc kék halál és többszöri ellenőrzés után meglepődve, megszeppenve, megdermedve, mérgesen, kivörösödve, szótlanul konstatáltam, hogy Rita elfogadta, hogy ismerősnek jelöltem. Az addig oké, hogy elfogadta, de én nem jelöltem be!!! :@ Nem véletlenül töröltem iwiwről, msnről, telefonomból és az életemből. Lehetőségek:

A., Valaki belépett facebookomba és jelölt.

B., Rendszer hiba

C., Kedvenc haverom, a Sors egy újabb félresikerült poénja. Ahogy a címben említettem, ez ütött. Köszi (Kabbe)

Egyéb elképzelésem nincs, mi történhetett. Dilemma, mit kezdjek a kialakult helyzettel? Nem vagyok rá kíváncsi, hogy mi van vele. Pontosabban kíváncsi vagyok, de nem akarom minden nap azt nézegetni, mit csinál, merre van, jól érzi magát meg egyebek. Ettől kiégek. De ha most törlöm azután, hogy "bejelöltem" az milyen már? Fasz ki van, kiégtem. Megyek és iszok tovább, hátha kikapcsol az agyam.

Vegyes érzelmekkel indultam el Franciaországba dolgozni több, mint két héttel ezelőtt. Említettem  valamelyik előző bejegyzésemben, hogy el kell húznom az országból, és ím, sikerült...csakhogy néhány probléma nem oldódott meg azzal, hogy kimentem. Anyagi gondjaim nem nagyon lesznek, és végre sok év eltelte után azt is megérem, hogy talán félre tudok rakni pénzt. Az anyagi részt nem tekintve viszont odakint is gondjaim vannak, akárcsak itthon...ij.

Az ország maga, az emberek, a tájak tetszenek. Egy kis faluban dolgozunk, és az ottani emberek olyanok, akárcsak itthon: kedvesek, vendégszeretők. Amiben mások a franciák, az a vidámságuk, a laza életfelfogásuk és a művészetek iránti fogékonyságuk. Ahogy eddig láttam, fontosnak tartják, hogy egy közösséget képeznek, és a közösségi tevékenységeket kifejezetten élvezik. Egy példa: eddig két utcabálon voltam kint, két különböző faluban, és megfigyeltem, hogy vannak olyan sláger számok, amit ha meghallanak, elkezdenek rá ugyanúgy táncolni. Lenyűgözött, amikor egy számra szinte egyben mozog az egész tánctér, ahol megtalálható legfiatalabb korosztálytól az idősekig mindenki. 100-200 ember, amikor egyszerre mozog, az nem mindennapi látvány. A másik számomra érdekes dolog, a problémákhoz való hozzáállásuk. Munkahelyen bármi gond ha felmerül, a válasz szinte mindig ugyanaz: "nem probléma". Még akkor is, ha súlyos dologról van szó. Ez számomra kicsit idegesítő, mert a problémákat fel kell ismerni, és kezelni kell, hogy olajozottan működjön a gépezet.

A munka

Passzív házak készítésével foglalkozik a cég, jómagamat, mint ács segédmunkást alkalmaznak. Egyszerű, könnyűszerkezetes faházak, amelyek jól szigeteltek, és többségében napkollektorokkal vannak felszerelve, így energiatakarékosak.

A brigád 80%-a magyar, a főnök francia, és meglepetésemre beszél magyarul (mint később kiderült, magyar felesége van, és dolgozott Magyarországon is).

A cég nagy problémája a szervezés szinte teljes hiánya. Az emberek a munkahelyen maguk vannak, a tapasztaltabb szakemberek irányítása alatt. Ez önmagában nem lenne gond, de a magyar melósók többségének magyar munkamorálja van. Vagyis néhányan szeretnek lógni, amíg a többiek dolgoznak, sőt néha a vezető szakemberek adják ki az utasítást: menjünk haza. A jelenléti ívet mindenki maga tölti ki, így a többség csal az órákkal. A kisebbség pedig kénytelen ugyanazt írni, mint a többiek. Betyárbecsületből, vagy másért, nem tudom. Nyilván az ilyen simlik idővel mindig kiderülnek. Elég ha a főnök kint van, amikor mi nem...Úgyhogy hiába hajtok, próbálok jól dolgozni, lehet, hogy egyszer az egész bagázs ki lesz rúgva, és én is velük együtt. A szervezés másik hiányossága, hogy az anyagból sosincs elég a helyszínen, és amikor elfogy, nem hozzák azonnal, várni kell rá. Amíg vársz, nem tudsz dolgozni. Nem tud az ember folyamatosan haladni, és ez gond. Kellene egy normál építésvezető, aki kezelné a jelenléti íveket, intézné az anyag folyamatos áramlását, és felügyelné a melósokat. A hatékonyság, a jelenlegihez képest bámulatos lenne!

A társaság

A társaság elég vegyes összetételű, mind kor, mind hozzáértés szempontjából. Vagyunk fiatalok páran, többségében nekünk a legjobb a munkamorálunk (talán az évek, vagy az, hogy nem a szocializmusban kezdtünk el dolgozni) A fiatalokkal jól kijövök, és az idősebbek közül is sok jó fej. Viszont van néhány nagyon buta ember, és a hülyeség az egyik dolog, amit nehezen tudok elviselni. Őket mondjuk kerülöm is, amikor csak tudom. A főzés, pókerezés, focizás, lábtengózás, ivászat és a buli az általános közösségi események közé tartozik, mely vidámsággal, ökörködésekkel tetőfokra emeli a hangulatot. Nyilván, amikor ennyi kan össze van zárva, megy egymás vérének szívása, ezt mondjuk annyira nem szeretem, de megtanultam úgy viszonozni, hogy utána egy darabig békén hagynak. Ez csak akkor nehéz, amikor idősebbnek vágok vissza, néha tiszteletlenül, amihez nem vagyok hozzászokva.

A francia nők

Az eddigi legjobb francia nők, lányok, akiket láttam, itthon középkategóriásnak számítanának (ami az én zsánerem, kapcsolatépítésnél), szóval magyar hölgyeim, még mindig ti vagytok a legszebbek számomra ;) Eddig csak egy francia művészcsajjal tudtam társalogni, mert ő legalább angolul tud beszélni. Nyelvtudásomat próbálom fejleszteni, hogy több csajjal is tudjak diskurálni, és elkezdjem kialakítani a francia csaj skatulyáim. Már, ha a francia csajok különböznek a magyaroktól gondolkodásban. Nem biztos.

Amikor este lefekszek aludni, de még nem tudok, sokszor gondolok itthonra, és forgolódva egyre többet valakire...

Itthon ültem gép előtt, mikor csörgött a telefonom. Felvettem, haver hívott, hogy nem iszunk egy sört? Mondom, figyelj, betolok egy szendvicset, mert nem ettem még eddig semmit, aztán megyek. Kimentem, megittuk a söröket, rászívtunk pár cigit, aztán megint egy telefon. Nem megyünk fürödni a tóra? Deeee, menjünk! Lementünk, mondjuk ahogy elmentem az első sörömért, elkezdett szakadni az eső, ami úgy fél óráig tartott, utána bementünk a vízbe, és bazz, fantasztikus volt a víz. Kellemes langyos, nem olyan hideg, mint a kibaszott Balaton. Fürödtünk, aztán go be Fehérvárra, megnéztük a Shrek 4-et 3d-be. Nem dobtam el az agyam, de azért voltak benne jó poénok. Mára itt a vége, fuss el véle.

Esti muzsika, ami elvisz

Az első félidőben holland szabadrúgás spanyol kapuhoz közel, egyik tag a következő szavakat címezte spanyol szurkoló cimborájának:

" Apukám itt vége a spanyoloknak! Látod? A hollandok berúgják, a spanyolok meg mehetnek bikafuttatásra Pamplona-ba, paradicsomot dobálni teeeeee!"

Többek között ezért is néztem, a VB döntőt a kocsmában a cimborákkal. Na meg azért is, mert fociztam előtte a pályán, és legközelebb ott volt sör.

Elég jól telt az este.

Ismét álmodtam, aki ismer tudja, hogy nagyon ritkán álmodok az utóbbi időben:

Az elejét nem írom le, mert magam előtt is szégyenlem, hogy még mindig ilyenen jár az agyam:

Felmentem lifttel egy ház felső emeletére, életem szerelmével, de a kabátom lent maradt. Jó lemegyek érte, de lusta voltam a liftre várni, elkezdtem mászni egy torony tetején, ahol egy megbillenő deszka miatt lezuhantam - arról beszéltünk é. sz. mielőtt elindultam, hogy most mi legyen velünk, mikor láttam, hogy most le fogok zuhanni, azt mondtam "Hát akkor ez eldőlt!", gondoltam itt arra, hogy nem lesz olyan, hogy ő meg én - Lezuhantam, ripityára törtem, térdemnél kilátszott a csont, magatehetetlenül feküdtem, próbáltam mozogni, felemelni a fejem, de nem sikerült. Jött Csabi, mintha részeg lett volna, és épp ezért nem fogta fel, hogy haldoklom, ezért rákiabáltam: "Te idióta, mindjárt meghalok, mond meg x-nek, hogy szeretem!" Aztán itt vége, mert elfelejtettem a végét. Egy biztos, meghaltam, mikor már majdnem jó volt.

Most keltem fel, mondom ez egy idióta álom, le kell írnom valahova, sajnálom, hogy 10 perc alatt elfelejtettem a végét.

Múlt hét hétfőn az utolsó hetem kezdődött Veszprémben. Közel 4 évig volt életem színtere e gyönyörű hegyvidéki kisváros. Rengeteg ismeretség, barátság köttetett itt, sok emlék -jó és rossz egyaránt- kapcsolódik ide. Hiányozni fognak a barátaim, a jó kis "csillagászklubos" esték, a főzőcskézések lakótársammal, hiányozni fog a szobám, a falam, az ágyam, az asztalom, de legfőképp a nyugalom, és biztonság, ami az albiból áradt. Minden hétvégén, hazamentem dolgozni (mert apukám tavaly eltörte a lábát és elkezdtem csinálni a családi bizniszt). A családi állapotokról már van jó pár bejegyzésem,  az idegeim 2 nap alatt felőrlik. Szombat hajnalban szoktam hazaérni, egyből el megyünk dolgozni, este hazaérünk, akkor már kezdődik is az agyőrlés...vasárnap este már minden vágyam, hogy visszaérjek a nyugalom szigetére. Képzelhetitek, milyen hatással volt rám, amikor hazaköltöztem múlt hét pénteken. Enyhén bedepiztem, ha sok időt kell itthon töltenem, végem lesz. Kamu, kibírom, mert mindent kibírok, de rossz lesz azért, ezt elhihetitek.